A magyar vásárló és kereskedő kezében a jövő.

A magyarvásárló.hu segít fellebenteni a fátylat néhány dologról, ami az élhető jövővel és a tudatosabb, felelősségteljesebb életmóddal kapcsolatos.
Mert nem csak magunkért tartozunk felelősséggel, henem környezetünk részeiként másokért is.

Minden döntésünkkel, minden választásunkkal befolyásoljuk a világot. Tehetjük jobbá vagy rosszabbá, attól függően, hogy mennyire vagyunk tájékozottak vagy tájékozatlanok.

Oszd meg a kenyeredet!

Egyik utamon, egy nagyon tehetős ember kertjében jártam, ahol szép sétányok, értékes növények, fák voltak, és egy szép kis kiülő kemence, grillező. Őszintén megcsodáltam mindent és megkérdeztem, hogy milyen gyakran sikerül élvezni is e csodálatos kertje pompáját. Kiderült, hogy nagyon ritkán, a tavaly egyszer gyújtott be a kemencébe. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, még ha nem is lebontani a kerítést, de legalább egy nagy kaput vágni rá, a városka fiataljai, családjai számára. Miért ne gyönyörködhetne egy-egy fiatal kisgyerekes család, az elzárt kert szépségeiben? A vasárnapi szentmiséről hazafele menet, miért ne süthetnék meg ebédjüket annak a helységnek a fiatal családjai ebben a kertben, és a tulajdonos, kinek gyermekei messzire szakadtak, miért ne gyönyörködhetne szülővárosa fiatal családjai gyermekeiben, mint saját ritkán látott unokáiban? Ki lehetne írni, hogy ez a kert minden vasárnap délután nyitva áll a családok számára. Mindenki megértené, hogy „foglalt", ha néha a tulajdonos, a messziről hazajött gyermekeivel szeretné a kertet használni.

Hová lett a kiváló és egészséges magyar gabona? Miért baj, ha nem fogyasztunk eleget?

A gabonafélék táplálkozástani szempontból a legfontosabb táplálékaink közé tartoznak. Jellemző a szénhidráttartalmuk, amelynek jelentős hányada keményítő. A gabonák héjukban, illetve a magbelsőben élelmirostokat, celllózt, lignint, pektint tartalmaznak. A gabonafélék fehérjetartalmát érdemes még kiemelni. Figyelnünk kell azonban arra, hogy fehérjetartalmuk nem teljes értékű, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaznak ún. esszenciális aminosavakat. A búzafélék egyik fehérjéje a sikér, amely tartalmazza azt a glutént, amelyet kórokként tartanak számon a coeliakia (lisztérzékenység) megbetegedésnél. Szintén a gabonafélék egyes allergén fehérjéi okozzák a gabona táplálékallergiát. A coeliakiások számára tehát tilos a búza, tönkölybúza, durumbúza, kamut, triticale, árpa, rozs, zab fogyasztása. A gabonaallergiás egyéneknek pedig kizárólag az allergén gabonát kell kiiktatni az étrendjükből.

A gabonaszemek héjában és héj alatti részében B -vitaminok, a csírájukban pedig zsírban oldódó E-vitamin található. Ezenkívül jelentős az ásványianyag-tartalmuk is: kálium, foszfor, magnézium, kalcium található bennük. Az előzőekből következik, hogy alapvető szerepet játszanak mindennapi táplálkozásunkban. Ezt láthatjuk a táplálkozási piramison is, amelynek alapját a cereáliák alkotják.

Böjte atya igaz gondolatai az új esztendőre

Csodálom Jézus Krisztust ahogyan a földre jön és saját kezébe veszi a dolgokat. Nem mást küld, hogy Ö fáradt cinizmussal, a mennyei trónusán ülve, szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését.

Ö közénk jött és szembemegy az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta, élvhajhász semmittevéssel. Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya, vágyaink által szívünkbe irt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond sem jelent számára akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy – egy kudarc, nem bénítja le, duzzogva nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon szál, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok.

Nem kell ide multi, ha van hazai - önfenntartó falu önfenntartó gazdaság?

Utópia vagy sem, kétségtelen, hogy a gazdasági válság újabb lökést ad az önfenntartás elvén működő helyi közösségeknek. Egyre többen költöznek úgynevezett „ökofalvakba”, és a „hagyományos” települések is mind inkább rákényszerülnek saját erőforrásaik kihasználására – így védekezve a globalizáció „ártalmaival” szemben. Munkatársaink három településen: Visnyeszéplakon, Galgahévízen és Pusztaföldváron jártak.

Már önmagában szimbolikus jelentőségű, hogy Visnyeszéplak nem szerepel a hagyományos térképeken...

Mese a kertészről, a magról és a MAG-ról

A Világvégén még innen, de a Sötétségen már túl, egyszer volt, mert mindig volt egy magocska. Látszatra hasonlított a többi göröngyhöz, egész nap csak didergett a mélyben, a fojtogató hideg sötétben. Azaz egy dologban talán mégis különbözött: hitte, hogy létezik a Fény! Hogy ott Fent hajnalban madarak kórusa köszönti a napot, délben lenge szellő simogat a föld felett, hogy esténként langyos esőben fürdik a megfáradt mező, éjszaka csillagok milliárdja küldi titokzatos üzenetét a Földlakóknak.
Egyszer aztán a magocska elhatározta, hogy világgá megy, elindul megkeresni a Fényt. Felvette Föld anyától kapott legszebb ruháját, összeszedte minden erejét, és maga köré gyűjtötte a hosszú úthoz szükséges legfontosabb dolgokat. Álmában sokszor megjelent a fenti világ képe, és a kép egyre tisztábbá, egyre közelibbé vált. A sejtések tételekké igazultak, az érzések céllá nemesültek, és egy szép napon a hit Tudássá érett.

Ha MindEgy akkor mi miért nem tudunk változtatni?

MindEgy. Ez egy két félből álló világ. Férfi-nő, jobboldal-baloldal, rész-egész, anyag-szellem együtt és csak együtt adják a teljességet. Ha letagadom valamelyiket, vagy kijátszom őket egymás ellen, szétesik az egység, kétfelé szakad, kétségbe esik a világ. Az élet törvénye az IS-IS törvény. Itt az ideje, hogy az atomjaira bomlott világunk újra felfedezze a Törvényt, hogy a törmelék mögül újra előbukkanhasson az IS-ek tengere: Isten

A természettudomány eddigi legnagyobb meglepetését talán a kvantumfizika okozta, ahol először szembesült az emberiség az IS-IS élettörvénnyel.

Az elemi részecskék világát kutatva kiderült, hogy az anyagnak ezen parányi részei nem hullámként, VAGY részecskeként viselkednek, hanem egyszerre hullámként IS, és részecskeként IS.

A marketing hiánya is gátja lehet a magyar termények és élelmiszerek piaci növekedésének.

A magyar termékek forgalmának növekedése a közeljövőben – mint minden – sok tényezőtől függ. A forint gyengülése már jó ideje egyike a befolyásoló körülményeknek, hiszen az export visszaszorulása kedvez a hazai értékesítésnek. Ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy a magyar fogyasztók magyar áruval pakolják meg a kosaraikat, még akkor sem, ha vélhetőleg azok legalább ugyanolyan jó – vagy még jobb – minőségűek, mint a külföldiek. Az emberek 26,4 százaléka szerint egyre tudatosabban vásárolnak, de – mint azt 40,6 százalék véli – a magyar termékek túlságosan drágák. Emellett a marketing hiánya is jelentősen meghatározza a forgalom növekedésének a lehetőségét.

A szabad információ jelenti a szabadságot egy információs társadalomban. Avagy egyszerű felhasználóból lesz a tudatos informálódó.

Ha szabad az információ, akkor szabad a gazda. Vagyis helyzeti előnyben van az, aki szabadon juthat hozzá minden infomációhoz, ismerethez és tudáshoz, amelyet saját javára felhasználva egyre inkább függetlenítheti magát.

"A tudás hatalom." - Ez nem vitás, mégis sokan úgy tűnik nem értik, hogy a mai modern, internetes világunkban miért törekednek egyre erőszakosabban bizonyos óriásvállalatok, hogy birtokolják és szabályozzák az információkat.
Pedig a válasz egyszerű. A keresőóriások, a legnagyobb szoftvergyártók, közzösségi oldalak tulajdonosai stb., mind abban érdekeltek, hogy megtartsák az irányítás az információáramlás fölött, mert kizárólag ez a hatalmuk kulcsa. Pontosan tudják, hogy akié az információ, az irányít mindent.

Új piac

A helyi csoportokban olyan igények illetve felajánlások is szóba kerülhetnek, amelyekhez nem szükséges személyes találkozás. Amelyek akár az ország másik végén élők számára is érdekesek lehetnek. Ezeket a helyi csoport mellett érdemes a Cserekörben is meghirdetni.

Például számítástechnikai feladatok, segítség a tanulásban stb. Kifejezetten pártoljuk a kettős tagságot. A különböző helyi csoportokhoz tartozó tagok közötti ügyletkötések révén nemcsak a szívességbankok hatékonysága javul, hanem elősegíti új kapcsolatok kialakulását illetve a szívességbankok hazai terjedését.

Tartalom átvétel